Page 11 - Debreceni Erdős könyv
P. 11

Az erdők élése












                       Az     ember  megjelenésével  és  megtelepedésével  a
                        Debrecen  környéki  erdők  használata  (élése)  elkezdő-
                        dött. Mindenki szabadon vágta, használta az erdő fáját.
                        A várossá válással kialakult egy egyedi, Debrecenre jel-
                        lemző szokásjog. Minden  debreceni polgár a városi há-
                        zas  telke,  ló-  és  marhaállománya,  valamint  fizetett
                        adója arányában használhatott szántóföldet, külső és
                        belső legelőt, kaszálót. Ez később kiegészült az erdő-
                        ségekből  származó  fajárandósággal,  a  faizással.  A
                        szokásjog olyan mélyen beleivódott a cívisek életébe,
                        hogy  azt  1774-ben  Forgács  Miklós  királyi  biztos  elis-
                        merte és követendő irányelvként megerősítette.                                                                            1767




                        A 16. században találunk olyan intézkedést, amikor kije-       1650-ben említik először járandóságként a kivágható fát.
                        lölték az erdő vágható részét. Ugyanebből a századból          Ez a teher aztán végigkíséri a debreceni erdők életét.
                        származnak az első feljegyzések az erdészeti személyzet-
                        ről, erdőkerülőket és erdőcsőszöket említenek az iratok. A     Az  1660-as  években  találunk  utalást  arra,  hogy  milyen
                        fák kiadását a rőzsebiztosok irányították. A városi főbíró     életkorban kerülhet egy-egy erdő „fejsze alá”, ám a vá-
                        felügyelte őket.                                               gások helyének kijelölése még rendszertelen volt.
                                                                                          1684-ben  a  szenátorok  közül  a  tekintetes  tanács
                        1553-ban a város tiltja a ritkának számító jegenye (nyár),     erdőinspektort  választott,  aki  felügyelte  az  erdőcső-
                        kőris, eper, szil és juharfák vágását, irtását. 1641-ben pe-   szöket,  a  favágási  utasítások  betartatását  és  a  pénz-
                        dig ezeknek a fáknak már az ágait sem szabad letörni, csak     ügyeket. Ez a „hivatal” 1816-ig működött.
                        az alattuk felgyűlt rőzsét szabad összeszedni.
                                                                                       A  középkorból  megmaradt  a  rőzsegyűjtés  lehetősége,
                        1607-ben arról rendelkeztek, hogy a polgár köteles beje-       amit Mária Terézia is megerősített az úrbéri rendezések
                        lenteni a vágni kívánt faigényét és fizetni a vágásért. Ez      során. A császárnő ragaszkodott hitvallásához: „Etetni kell
                        nem vált rendszeressé.                                         a juhot, ha nyírni, fejni akarjuk!”
                           A  város  megpróbálta  útját  állni  az  erdők  irtásának,     Vas (fejsze és fűrész) nélkül lehetett száraz, kidőlt fát,
                        1642-ben 12 forinttal büntette azokat, akik engedély nél-      hullott  ágat  vagy  a  vágások  után  visszamaradt  „töre-
                        kül építésre alkalmas fát vágtak, vagy tüzet okoztak.          morát” gyűjteni és azt talpon, szekér nélkül kivinni.


                                                                                                                                              9
   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16