Page 125 - A debreceni városháza törtenete

Az adományozás hivatalos aktusa harmadik látogatása alkalmával, 1921. szeptember Negyedik alkalommal a városháza vendégeként, 1923. szeptember 23-án az alapkő-
2-án történt a Sesztina-villa teraszán. Sikerült megegyezni a telek kérdésében is: az ado- letételi ünnepélyre érkezett városunkba Déri Frigyes. A Füvészkertben a vendégeket
mányozó kívánságára a város szívében, a Nagytemplom mögötti téren épült fel később a kertkaputól az üvegházig debreceni középiskolások cserkészcsapatának kettős sorfala
a Déri Frigyesről elnevezett múzeum. fogadta. Középen egy kicsiny, üreges téglakocka volt építve, mellette a díszes, márvány-
ból készült fedőlap, rajta nagy sötét betűkkel D. F. M. 1923. A köszöntő szavak után az
Sesztina Jenőné egy újságírói kérdésre így jellemezte a nagylelkű adományozót: alapítási okmány aláírása következett, melyet Déri Frigyes helyezett el az e célra készült
„Az öregúr – a lelki finomság, szívjóság, nagy műveltség és izzó hazaszeretet megteste- vörösréz hengerben.
sülése volt. Jellemzésére nem mondhatok el szebbet, mint azt a kijelentést, amit bécsi
látogatásunk alkalmával kérdésemre tett. Ő ugyanis elbeszélte nekem, hogy a bécsi „Ünnepélyes, megható pillanatok következnek ezután, Györgyi Dénes és Münnich
előkelő társadalom mindent elkövetett, hogy a műkincseket ott tartsa. Déri azonban Aladár építészek a rézhengert lehelyezik az alapkőbe és ráteszik a súlyos szürke már-
hajthatatlan maradt. Ekkor kérdeztem tőle, hogy mi indítja arra, hogy múzeumot aján- ványlapot. Ezután elsőnek a kultuszminiszter lép oda kalapáccsal kezében s hármat üt
dékozzon nemzetének? S akkor az ő szeretetreméltó nyájasságával így válaszolt: Egész a kőlapra. Majd az ősz Déri Frigyes áll meg az előtt a pár téglakocka előtt, amely alap-
életemet külföldön töltöttem el. A magyar kötelességérzet úgy diktálja, hogy valamivel ját fogja képezni élete nagy alkotásának… Nagy, néma csönd… Mindenki érzi ennek
kárpótolni kell nemzetemet.” (Debreceni Újság, 1930. május 25.) a pillanatnak az ünnepélyességét s az ősi Füvészkert fái, bokrai között egy halk áhíta-
tos ima száll, Déri Frigyes imádkozik… Aztán a kőlapon háromszor cseng a kalapács,
s Déri Frigyes emelt hangon mondja: A magasságos Isten adja áldását e kulturális
művünkre és vegye oltalmába szeretett hazánkat. Ebben a pillanatban az egész kö-
zönség feláll, és percekig viharosan ünnepli Déri Frigyest, aki könnyes szemekkel áll
a szeretetnek és tiszteletnek ebben az elemi erővel feltörő nagy megnyilvánulásában.”
(Hajdúföld, 1923. szeptember 23.)

Az ünnepélyes alapkőletételt követően 1930. május 25-re sikerült felépíteni az ország
legmodernebb múzeumépületét. Sajnos Déri Frigyes ezt már nem élhette meg: 1924.
október 27-én hirtelen meghalt. Temetése órájában Debrecenben bezártak az üzletek,
megálltak a villamosok, a város vezetői pedig a Nagytemplomban imádkoztak a nagy
halottért.

Halála abban is megakadályozta, hogy átvegye Magoss György polgármestertől az ér-
demeit méltató, Zoltai Lajos által reneszánsz stílusban megrajzolt díszpolgári oklevelét,
melyet így a Városi Múzeumban helyeztek el.

124. o.: Déri Frigyes múzeumalapító a tisztelői körében, Sesztina Jenő nagyerdei villájának teraszán (állók
jobbról: Sesztina Jenő, Györgyi Dénes építész, Bernáth Anikó, Tihamér Lajos miniszteri titkár, Münnich Aladár
építész, Czakó Elemér államtitkár, Csóka Sámuel alpolgármester, Hodászy István ezredes – ülők jobbról: özv.
Bernáth Kálmánné, Déri Frigyes, Sesztina Jenőné, ifj. Bernáth Kálmán), 1923. szeptember 1.

124 125