Page 7 - A MAGYAR KIRÁLYI DEBRECENI 2. HONVÉD HUSZÁREZRED A NAGY HÁBORÚBAN
P. 7

Bevezető ajánlás

                 1868-ban alapította Ferenc József azt a lovas katonai egységet, amely 1880-tól
          hivatalosan a MAGYAR KIRÁLYI DEBRECENI 2. HONVÉD HUSZÁREZRED nevet viselte.
         Az alakulat a magyar huszárság hadi virtusát és az első felelős magyar kormány által
          felállított honvédségnek a hagyományait egyszerre vitte tovább – öltözékük is a forradalmi
          huszárság színvilágára alapozódott.
                 A debreceni huszároknak nem csak állomáshelye volt a város, állományát
          többségében Debrecen megyényi területéről, valamint a Hajdúságból és Biharból
          toborozták.
                 A kezdeti években elszállásolásukat a város több területén oldották meg,
          majd a korábbi külső vásártéren álló sátrak helyére, a Nyugati sor és a Széchenyi utca
          találkozásánál épült meg az a ’lovassági’ vagy ’huszár’ laktanya, amelyet 1893 januárjában
          átadott 25 évre Debrecen városa az egységnek tartós és méltó megoldásnak.
         1914. július 28-án az Osztrák-Magyar Monarchia hadat üzent Szerbiának, már a szarajevói
          merénylet idején is mindenki sejtette Debrecenben is, hogy vége a „boldog békeidőknek”.
                 Ahogyan a civil lakosság, a debreceni huszárok is hazafias lelkesedéssel fogadták
          a mozgósítási parancsot, amely után rövid idővel be is vagonírozták az ezredet az orosz
          frontra, már 1914. augusztus 20-án.
                 Gyors bevetés: 1.és 2. lembergi csata, majd Krakkó környéke, felderítés és
          terepfelmérés volt a fő feladatuk, kihasználva mozgékonyságukat. Vitézségüket hivatalos
          dokumentumok és harctéri levelek, naplók, visszaemlékezések őriztek meg. De óriási
         veszteségeiket is – mutatva, hogy a Nagy Háború már nem az egyéni virtus, hanem
          inkább a gépek iparosított tömegháborúja volt.
         1915-ben az egység a Kárpátok védelmében harcolt, a május 2-i gorlicei áttörésnél újabb
          jelentős veszteségek érték, 1916 nyarától a román betörések miatt a román frontra
         vezényelték át őket, a Kárpátok gerincére, de ez már állóháború volt román és orosz
          támadók ellenében.
                 1916-17-ben a Monarchia hadvezetése elhatározta a huszárezredek átszervezését,
          a debreceni huszárezred fele lovasként, a másik félezred gyalogosként folytatta a hadi
          szolgálatát. Lovaik fele mellett itt került le róluk hagyományos színes ruházatuk, egységes
          csukaszürkében harcolt a „szép új tömegháború” követelményeinek megfelelően. Talán
          ezek voltak a hagyományos vitéz huszárság utolsó momentumai.
                 A debreceni kettes huszárok 1917 második felében Bukovinában, majd 1918
          májusától, – az orosz front összeomlása és a breszt-litovszki béke után – az olasz fronton
          hadakoztak: a Piave mentén a Montello heggyel szemközti frontszakaszon, gyakorlatilag
          gyalogos feladatokat kaptak. Az utolsó nagy csata: a Piavén való áttörés 1918. június 2-3-
          án. A kezdeti remények után sikertelenre fordult támadás felőrölte a központi hatalmak
          rosszul felkészített alakulatait, a 2. huszárezred katonái közül sokan a megáradt Piavében
          lelték halálukat. Az olasz front összeomlása után az ezred maradványait 1918 október-
          novemberében vezették haza Debrecenbe. A cívis város már régen elvesztette lelkesedését,
          meggyötört, a háborúba belefáradt polgárok fogadták a visszatérő egységet. A hála, az
          elismerés a debreceni huszároknak azért ilyen időkben is kijárt. Összehangzóan azzal,
          ahogyan Gróf Tisza István –  aki 1917. augusztus 15-től 1918 szeptemberéig volt az ezred
          parancsnoka – a debreceni huszárok hősiességét tapasztalva írt:






                                               - 5 -
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12