Page 30 - A debreceni városháza törtenete

Ekkortól jelenik meg a levéltáros tisztsége is, akit a tanácsnokok közül neveztek ki. A „tit-
kos” levéltár elzártsága közel másfél évszázadig állt fenn. Addig szinte senki nem tehette
be a lábát a szigorúan őrzött helyiségbe. Az egységes archívum létrehozására 1915-
ben került sor, amikor az irattár jellegű közlevéltár mellett kialakították a „történelmi”
levéltárat, mely azóta is őrzi Debrecen város történelmének írásos dokumentumait: az
okleveleket, a magisztrátusi jegyzőkönyveket, a törvényszéki iratokat, végrendeleteket,
térképeket és a gyönyörű kivitelű céhes iratokat.

Szabó Magda édesapjához „bennfentesként” ment be a városházára, ahol dolgozott, és
Szabó Elek gyakran levitte a levéltárba is: „Olyan kicsi voltam, hogy nem ért a földre
a lábam, és nagy Werbőczyket tettek alám, ott ültem a corpus jurison: mondták később,
hogy bennem nagy jogérzék fejlődhetett ki, alulról. Volt egy levéltáros, aki nagyon ked-
velt engem, Csobánnak hívták, nagy, egérszagú pergamenkötegek között búvárko-
dott.” (Szabó Magda: Ókút)

A 17. század végétől a nyomda is itt működött, mégpedig a Fekete-ház mind a hat szo-
bájában, hiszen nagy volt a helyigénye. Az új székházban a Városház utcától a Rózsa
utcai kapuig érő épületrész földszintjén volt, utána költözött át a keleti szárnyba. Itt,
az alagsori börtöncellák helyén a Kossuth utca felé alakították ki helyiségeit udvar
felőli és Városház utca felőli bejárattal. A városi és református egyházi „Typographia”
– az Alföldi Nyomda elődje – 1561-től működött a városban, ekkor fogadta be Méliusz
Juhász Péter a Kassáról menekült Huszár Gál nyomdászt és nyomdai felszerelését.

Az 1572. évi magisztrátusi jegyzőkönyv

30 31