Page 29 - A debreceni városháza törtenete

A főbíró a hatvanhat (később nyolcvan) szenátorral együtt ritkán, csak az egész várost
érintő, főbenjáró ügyek esetén gyűlt össze tanácskozásra. A közigazgatási és bíráskodási
ügyekben egyaránt döntöttek, ekkor még nem vált el e két tevékenység egymástól. Az
esküdtbíráknak gyakran kellett bíráskodniuk a főbíróval együtt a cívispolgárok kisebb
perpatvarai esetén: adósságok, öröklésekkel kapcsolatos viták, lopások során. Érdekes
módon keményen büntették a káromkodást vagy a dohányzást. Mi volt a nagy szigorú-
ság oka? Debrecen oltalma volt „három ország” menekültjeinek, és a sokfelől összefutott
népet vaskézzel kellett összefogni.

„A nagy tanácsterem ugyanaz volt, mint ahol a bíróválasztást tartották Szent György-
kor. A bejárat távolabbi részén, egy deszkával borított emelvényen most a tizenkét
jurati judices ült éjfekete ünneplő ruhában, tizenkét egyforma, szépen faragott diófa
széken, kezükben ezüstfogantyús bottal. Középen ült főbíró Szűcs Ferenc magas támlá-
jú díszes székében. A zord arcú tanácsnokok által bezárt félkör közepére állították azt
a személyt, akit éppen kihallgattak. A tanácsnokok így három oldalról lövellték átha-
tó pillantásaikat a kihallgatott személy felé, mérlegre téve minden szavát, sóhajtását,
mozdulatát. Kötélből kellett lennie az idegeinek, aki hazudni, vagy akár csak valamit is
elhallgatni szándékozott.” (Bakóczy Sára: A város és a rózsa)

A tanácsteremben elítélteket a börtönbe zárták, mely a városháza hátsó udvarán kapott
helyet. Megközelíteni a Büdös köz (mai Rózsa utca) felől lehetett. A rabok cellái körülbe-
lül 30 m² területűek voltak. Igen nagy lehetett a zsúfoltság, hiszen az ott fogvatartottak
száma sokszor százon felül volt. Ráadásul az épület téglái meglehetősen salétromosak
voltak, így a betegség gyakran felütötte a fejét közöttük.
I. Lipót Debrecent szabad királyi várossá nyilvánító oklevele, 1693. április 11.
A debreceni városháza épülete a levéltárnak is helyet adott több mint 7 évszázadon
át. Kezdetben egy nagy faládában őrizték a város legféltettebb dokumentumait, de az Döntő változás 1774-ben következett be, amikor különválasztották az iratokat: a város
írásos ügyintézés bővülésével a városatyák külön helyiséget biztosítottak számukra, kiváltságait és birtokait igazoló okleveleket és szerződéseket a Tolnai-házban lévő „tit-
mégpedig az „ősi” városháza emeletén. Az iratok kezelője a nótárius volt, aki teljes kos”, vagy más néven magánlevéltárban, a városigazgatás napi feladataihoz szükséges
titoktartást fogadott. iratokat pedig a Keczely-házban lévő közlevéltárban (Archívum) helyezték el. A „titkos”
levéltár elkülönítését a birtokjogi viták megszaporodása tette szükségessé, amelyek ve-
szélyeztették a város óriásira nőtt határán az állattartásból származó bevételeket.

28 29