Page 5 - Debreceni Nagyerdő
P. 5

tele az erdőtől függött. A technika fejlődése megfordította ezt a viszonyt és az
           erdőt tette az ember függvényévé.
            Ma az ember számára az erdő nemcsak élelmet, rejteket, faanyagot adó hely.
           Jelentősége tovább bővült. Ma már betölt egy úgynevezett közjóléti szerepet.
           Otthont ad kikapcsolódásra, a pihenő, séta és kiránduló erdők az ember rek-
           reációs igényeinek a kielégítését szolgálják.
            Változott az erdőgazdálkodás szerepe, feladata is. A szűkebb értelemben
           vett  erdészetről,  vagyis  az  erdők  művelésével,  ápolásával  foglalkozó
           termelési ágról hazánkban csak a XIX. századtól beszélhetünk.
            Debrecenben – így a Nagyerdőben is – a természetre volt bízva az erdők
           művelése növekedése. Levágták és (a nótát idézve várták az esőt) várták, hogy
           az Alföldön főként tuskókról, egyéb helyen a „vetényülésből”, új nevén termé-
           szetes újulatról felújuljon.
            Az erdészkedés régmúlt időszakában az erdőművelés csírái már korábban
           is megtalálhatók voltak. Gondolok itt az erdőóvók tevékenységére, akiknek
           elsőrendű feladata volt, hogy ügyeljenek az erdő vadjaira, másodrendű, hogy
           gondozzák, neveljék a királyi erdőket.
            Az erdővel, a faanyaggal való gazdálkodás, akkor jelenik meg Magyaror-
           szágon, amikor a Garam vidékén a bányaművelés és kohóipar kezdi nyelni
           a faanyagot.
            Zsigmond király 1426-ben már rendeletbe adta, hogy a királyi erdőkből
           minden évben más-más részt kell kijelölni vágásra. Ez már művelés jellegű
           intézkedés volt.
            Debrecen város erdeiben az erdőóvók helyett az erdővédek látták el a védel-
           mi feladatokat. Később árokrendszer is segített ebben.
            Tagányi Károly: Magyar Oklevéltár (112) is őriz erre vonatkozó rendele-
           teket. Debreczen pl. 1642-ben szabályrendeletet hozott az erdei kihágások
           ellen: „A Nagyerdőre penig sub poena specificata, ahol elvágták volt, az disz-
           nókat ne bocsássák, hogy az vágáson indolt facsemetéket ne eradicálják s ki
           ne hányják. Az hol penig a kezükkel töregetett fa a pásztoroknak elégséges
           nem leszen, az gazdjok másképpen szerezzenek fát nekik.”
            A Debreczen városi és környéki erdőkben a XVIII. századig ez a rendszer az
           erdőtömbök, később az erdők területének folyamatos tarlasztása (tarvágása,
           véghasználata)  biztosította  a  lakosság  tüzelési,  szerszámkészítési  és
           építkezési faanyagát.  Az  erdő  levágása  után  csak  arra  ügyeltek,  hogy  a
           sarjadzó állo- mány a fiatalos koráig a legeltetéstől védve legyen.
            A  XV-XVII.  században  a  tölgyes  állományokban,  így  a  Nagyerdőben
           is a  makkoltatás  és  a  legeltetés  is  bevett  gyakorlat  volt.  Mindkettő,  de
           különösen a makkoltatás komoly bevételt biztosított a városnak. A XVIII.
           sz.-tól  kezd-  ve  már  egyre  gyakrabban  találkozunk  olyan  erdőrendtartási
           intézkedésekkel, melyek  az  erdőtalajjal  és  a  faanyaggal  is  az  ésszerű
           gazdálkodást célozzák.










                                            5
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10