A Cívis Értéktár magazin: a Debrecen Televízió helyi értékekkel és nevezetességekkel foglalkozó műsora.

A 2023.07.28-i műsor témái:

A Debreceni Nagyerdő lett Magyarország legszebb erdeje. Az Agrárminisztérium közönségjátékára több mint 61 ezer szavazat érkezett. A Nagyerdőről írásos emlék már 1214-ből is maradt fenn, és ez hazánk első természetvédelmi területe.

► Debrecennek és Hortobágynak évszázados kapcsolata van. A világörökség részeként számon tartott pusztában 50 évvel ezelőtt hozták létre az ország első nemzeti parkját.

A Hajdúszoboszlói Fazekasházban az alföldi, népi kultúrát ismerhetjük meg. Azt is megmutatjuk például, hogy a leleményes parasztemberek vízinövényből készítettek falidíszeket, mert a drága porcelánokra nem volt pénzük.

►Debrecen város napja alkalmából Déri Frigyes-díjat kapott Szűcs Gyula, a SZINORG Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója,.Az elismerés a gazdasági életben elért kiemelkedő eredményért, Debrecen város nemzetközi elismertségéhez történő hozzájárulásért adományozható.

► Négyéves munkát követően, 1865-ben készült el az egyik legismertebb debreceni épület, a Csokonai színház, Skalnizky Antal tervei alapján. A komplexum most teljeskörű felújításon esik át, a korszerűsítés az átadás előtti fázisába ért.

Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.