Programok

NAGYERDŐ HETE
2024. október 7–13.
Én a Nagyerdővel vagyok!

Már ötödik alkalommal kerül sor Magyarország legszebb erdejét, a debreceni Nagyerdőt ünneplő programsorozatra Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Értéktár Bizottság, a Future of Debrecen, a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészete, a Médiacentrum Debrecen és számos együttműködő partner szervezésében október 7. és 13. között Nagyerdő Hete címmel.

Az idei rendezvénysorozatban gyalogos és kerékpáros természetismereti túrákkal, Zöld Mozival, családi nappal, kiállításokkal és koncertekkel várják az érdeklődőket.

A programsorozat megvalósításában a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár, a Vojtina Bábszínház, a Nagyerdei Kultúrpark, a Debreceni Fotóklub, a Nagyerdő Társaság, a Természettár, a Friss Oxigén Alapítvány, a DVSC Labdarúgó Akadémia, a Mozdulj Debrecen, az Agóra Tudományos Élményközpont, a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület, a Nordic Walking Debrecen Sportegyesület, a DEMKI Borsos-villa Közösségi Ház, és a VisitDebrecen vesz részt.

Október 3-17. Természettár (4028 Debrecen, Rózsahegy u. 55.)
AZ ERDŐ VELED VAN! – a Természettár utcakiállítása
A Nagyerdő Hete rendezvénysorozat alkalmából új utcakiállítás a Természettár kerítése előtt.

Október 5., szombat
10:00 OXIGÉN KUPA ERDEI FUTÓVERSENY
Helyszín: Debrecen, Nagyerdő, 500 m-re a temető sarkától. (Köztemető 3-as számú kapu, körforgalom) befelé az erdőben.
Nevezés: http://sportstopper.hu/sportido-web/faces/oxigen.xhtml

Október 7-13.
NAGYERDEI JÁRAT
Villamosra fel! Utazzatok a Nagyerdei Járattal a Nagyerdő hetén!
A természet ismét beköltözik a DKV villamosaira, ezúttal a Nagyerdő csodálatos állataival! Október 7-től az 1-es és 2-es villamosok hangszóróiból a Nagyerdő különböző állatainak hangjait hallhatjátok, míg a kivetítőkön ezek az élőlények tűnnek fel lenyűgöző képeken.
Köszönjük a DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-nek az együttműködést és Dr. Gyüre Péternek a hang- és képanyagok biztosítását.

Október 7-11. MÉLIUSZ Központi Könyvtár Gyermekrészlege
MESÉS ÁLLATINAGYERDŐ
Játékos, mesés foglalkozás óvodás és iskolás csoportoknak.
Előzetes bejelentkezés: 06 52 502 824, gyermekkonyvtar@meliusz.hu

Október 7-11. MÉLIUSZ Józsai Könyvtár (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.)
SZERVEZETT CSOPORTFOGLALKOZÁSOK ELŐZETES BEJELENTKEZÉSSEL a Nagyerdő Hetéhez kapcsolódóan
Foglakozások óvodás és iskolás csoportok számára.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött: tel.: 06 52 386 125, jozsa@meliusz.hu

Október 7-11. MÉLIUSZ Józsai Könyvtár (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.)
MINI KÖNYVKIÁLLÍTÁS
A Nagyerdő Hetéhez kapcsolódó mini könyvkiállítás és könyvajánlók várják a könyvtárba látogatókat.
Bővebb információ: 06 52 386 125, jozsa@meliusz.hu

Október 7-12. MÉLIUSZ Központi Könyvtár – Kiválasztó tér
ERDŐK REJTÉLYES VILÁGA
Fedezd fel az erdők rejtélyes világát! Ha szereted a természetet és az izgalmas történeteket, látogass el hozzánk és kölcsönözz ki egy ideális olvasmányt a csendes őszi estékhez.
Bővebb információ: 06 52 502 476, kolcsonzes@meliusz.hu

Október 7-12. MÉLIUSZ Központi Könyvtár – Olvasóterem
NAGYERDŐ-KVÍZ
Mennyire ismeri a Nagyerdő történetét, növény- és állatvilágát?
Bővebb információ: 06 52 502 477, olvasoterem@meliusz.hu

Október 7., hétfő, Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet

9:00 VADÁSZNAP AZ ERDEI ISKOLÁBAN
Regisztráció: betelt

14.00 – 16.00 MÉLIUSZ Józsai Könyvtár (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.)
NAGYERDŐ HETÉHEZ KAPCSOLÓDÓ KVÍZ - a Józsai Irodalmi Kör foglakozása
Bővebb információ: 06 52 386 125, jozsa@meliusz.hu

Október 8. kedd

MÉLIUSZ Józsai Könyvtár (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi út 9.)
Nagyerdő Hetéhez kapcsolódó kvíz nyugdíjasok számára
Bővebb információ: 06 52 386 125, jozsa@meliusz.hu

8:30 Ködszínház (Aquaticum villamosmegálló)
SZÍVBARÁT TEMATIKUS SÉTA a Mozdulj Debrecen szervezésében
Útvonal: 4 km a Nagyerdei Stadion körül

9:00 Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet
ERDÉSZNAP AZ ERDEI ISKOLÁBAN
Regisztráció: betelt

17:00 Apolló mozi
ZÖLD MOZI: Amiről a fák suttognak - a Future of Debrecen szervezésében
A filmet egy kötetlen beszélgetés követi.
A beszélgetőpartnerek: Váradi Ferenc, rádiós műsorvezető, Zöld Munkacsoport tag és Váradi Zoltán, a Természettár vezetője, Zöld Munkacsoport tag
Regisztráció: https://futureofdebrecen.hu/zold-mozi/tizenotodik-zold-mozi-a-future-of-debrecennel/
Betelt!

Október 9., szerda

10.00 Pálma Étterem előtt
SÉTA A MADÁR-LAKÓPARK SÉTÁNYON a Thaly Kálmán Utcai Óvoda 2 csoportjával a Future of Debrecen szervezésében

A sétát Dr. Aradi Csaba, ökológus, Zöld Munkacsoport tag vezeti.
A 16 állomásból álló sétaútvonalon megismerhetik a debreceni parkerdő jellegzetes állatait. A sétányon a közismert „B” típusú madárodú mellett olyan különleges fajvédelmi eszközöket is felfedezhetnek, mint a kuvikodú vagy a réceház. A madarak mellett – természetesen – az erdő más állatainak védelmére is gondoltunk, így, ha ügyesek és figyelmesek, könnyen megtalálhatják a süngarázst, a denevérodút vagy éppen a lepkeházacskát.
Regisztráció: betelt

14.00 DEMKI Borsos-villa Közösségi Ház
VADÁSZAT - A TERMÉSZETTÁR KIÁLLÍTÁSA
A Természettár ismeretterjesztő tárlatán megismerhetjük a magyarországi vadászat több száz éves hagyományát, a hazai vadászható kis- és nagyvadakat a fácántól a mezei nyúlon át a gímszarvasig. Bemutatásra kerülnek a Hungarikumként számon tartott magyar vadászkutyafajták, ill. a solymászat múltja is megelevenedik. A tárlat arról is mesél, milyen szerepet játszik a vadászat a természeti egyensúly megőrzésében, ha ellenőrzött keretek között zajlik, de arról is, mekkora kárt okoznak az orvvadászok.
Köszöntőt mond: Dr. Mazsu János, a Nagyerdő Társaság és a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke
A kiállítást interaktív tárlatvezetés keretében megnyitja Váradi Zoltán, a Természettár vezetője.
A megnyitót követően a gyerekeket kézműves játszóházba várjuk, ahol az erdő állatai elevenednek meg.

Október 9. Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészete (4032 Debrecen, Kartács utca 25.)

9:00 A NAGYERDŐ NAPJA
85 éve nyilvánították védetté a Nagyerdőt! Megemlékezés és koszorúzás

Helyszín: a Nagyerdő védetté nyilvánításának három emlékoszlopánál
Közreműködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes és Molnár Miklós prímás, erdőmérnök
A nap programjai:
-           Kézműves bemutatók és foglalkozások (fafaragás és mézeskalács készítés)
-           9:30 vadászkutya fajtabemutató
-           10:00, 12:00 és 14:00: Kuckó Művésztanya gyerekeknek szóló műsora
-           „Kiserdész leszek!” Kádár Ferkó fotószínháza
Erdész és vadászjeleneteket ábrázoló ponyvák előtti fotózkodás. A képet környezetkímélő módon, e-mailen továbbítjuk.
-           íjászkodás a kiserdőben
-           Nagyerdő (papír)korona készítése és viselése
-           a hajdúböszörményi Zöld Kör kitelepülése környezet- és természetvédelmi programokkal

Erdei iskolai programok gyerekek részére:
-           Tanösvénytúra
-           Népi játékok
-           Nagyerdő totó
-           Óriás társas – Erdőgazda, Mese társas
-           Nyírerdő Zrt. filmjeinek folyamatos vetítése
-           Tölgykoszorús kötélhúzó verseny gyermekcsapatoknak, családoknak
A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: agnes.barna@nyirerdo.hu

15:00-15:45 Agóra épülete előtti parkoló
A BOTANIKUS KERT TITKAI
Mi köze a jegenyenyárnak az olaszországi Lombardiához? Hogy néznek ki a mocsárciprus légzőgyökerei? Hány év után jelennek meg tobozok az óriás mamutfenyőkön? A Botanikus Kerti túra alatt Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel szobrát érintve kiderül, hányféle új növénynév köszönhető a Magyar füvészkönyv szerzőinek, és bebarangolhatják az érdeklődők azokat az ösvényeket, amelyek nagy részét még a XX. század első felében, Soó Rezső botanikus vezetése alatt alakítottak ki.
Regisztráció: https://forms.office.com/e/dDycwrwZKy
A programra csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni. Egy ember maximum 5 főt regisztrálhat.

17.00-18.00 MÉLIUSZ István úti Könyvtár (Debrecen, István út 11.)
MESE ÉS KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS a Nagyerdő Hete alkalmából
Bővebb információ: 06 52 322224, istvanut@meliusz.hu

Október 10.,  csütörtök

8:30 Ködszínház (Aquaticum villamosmegálló)
SZÍVBARÁT TEMATIKUS SÉTA a Mozdulj Debrecen szervezésében

9:00 Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészet
VADÁSZNAP AZ ERDEI ISKOLÁBAN
Regisztráció: betelt

14.15 Pálma Étterem előtt
SÉTA A MADÁR-LAKÓPARK SÉTÁNYON a Debreceni Benedek Elek Általános Iskola 2 osztályával a Future of Debrecen szervezésében

A sétát Dr. Aradi Csaba, ökológus, Zöld Munkacsoport tag vezeti.
A 16 állomásból álló sétaútvonalon megismerhetik a debreceni parkerdő jellegzetes állatait. A sétányon a közismert „B” típusú madárodú mellett olyan különleges fajvédelmi eszközöket is felfedezhetnek, mint a kuvikodú vagy a réceház. A madarak mellett – természetesen – az erdő más állatainak védelmére is gondoltunk, így, ha ügyesek és figyelmesek, könnyen megtalálhatják a süngarázst, a denevérodút vagy éppen a lepkeházacskát.
Regisztráció: betelt

15:00-15:45 Agóra épülete előtti parkoló
A BOTANIKUS KERT TITKAI
Mi köze a jegenyenyárnak az olaszországi Lombardiához? Hogy néznek ki a mocsárciprus légzőgyökerei? Hány év után jelennek meg tobozok az óriás mamutfenyőkön? A Botanikus Kerti túra alatt Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel szobrát érintve kiderül, hányféle új növénynév köszönhető a Magyar füvészkönyv szerzőinek, és bebarangolhatják az érdeklődők azokat az ösvényeket, amelyek nagy részét még a XX. század első felében, Soó Rezső botanikus vezetése alatt alakítottak ki.
Regisztráció: https://forms.office.com/e/dDycwrwZKy
A programra csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni. Egy ember maximum 5 főt regisztrálhat.

Október 11., péntek

Október 12.

13.45 Nagyerdei Stadion Pallagi úti parkolója
KÉT KERÉKEN A NAGYERDŐBEN
Kerékpártúra a Nagyerdei Víztoronytól Pallagra
Vass Attila Tamás, a MÉLIUSZ Központi Könyvtár Helytörténeti Részlegének munkatársa vezetésével
A kirándulás állomásain a nagyerdei nevezetességek történetébe nyerhetnek bepillantást a résztvevők.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött: 06 52 502 478, helyismeret@meliusz.hu

15.30 – 17.00 MÉLIUSZ Központi Könyvtár Gyermekrészlege – Szivárványterem
állatiNAGYerdő
Játékos és kézműves feladatokkal várunk mindenkit sok szeretettel a Nagyerdő Hete alkalmából.
Bővebb információ: 06 52 502 824, gyermekkonyvtar@meliusz.hu

15:00-15:45 Agóra épülete előtti parkoló
A BOTANIKUS KERT TITKAI
Mi köze a jegenyenyárnak az olaszországi Lombardiához? Hogy néznek ki a mocsárciprus légzőgyökerei? Hány év után jelennek meg tobozok az óriás mamutfenyőkön? A Botanikus Kerti túra alatt Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel szobrát érintve kiderül, hányféle új növénynév köszönhető a Magyar füvészkönyv szerzőinek, és bebarangolhatják az érdeklődők azokat az ösvényeket, amelyek nagy részét még a XX. század első felében, Soó Rezső botanikus vezetése alatt alakítottak ki.
Regisztráció: https://forms.office.com/e/dDycwrwZKy
A programra csak korlátozott számban tudunk látogatókat fogadni. Egy ember maximum 5 főt regisztrálhat.

Október 12.
10:00 – 17:00 CSALÁDI NAP A SZIGET-KÉKBEN
A Sziget-kékben egész napos bemutatók, gyermekfoglalkozások, természetismereti játékok és koncertek várják a vendégeket.

Együttműködő partnerek: Future of Debrecen, Természettár, Vojtina Bábszínház, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, Nordic Walking Debrecen Sportegyesület, DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület, DVSC Labdarúgó Akadémia és Pataki Péter REL Szervező

10:00 Mesél a Nagyerdő - élőszavas mesemondás Rácz Anikó népi mesemondóval
10.00 Nature of Debrecen séta a Nagyerdőn
A sétát vezeti: Dr. Aradi Csaba, ökológus, Zöld Munkacsoport tag és Lenner Ádám, a Tiszatáj Közalapítvány természetvédelmi és tájgazdálkodási menedzsere, Zöld Munkacsoport tag
A séta során találkozhatunk a dél felé vonuló madarakkal, a Békás-tó kétéltű és hüllőfajaival, megismerhetjük a Madár-lakópark sétány egyes állomásait és az ott elhelyezett természetvédelmi eszközöket.
Találkozás: Pálma Étterem előtt
10:00 DVSC Labdarúgó Akadémia csapatának bemutató edzése
10.00 Intenzív walkingozás a Nordic Walking Debrecen Sportegyesület vezetésével
11:00 Rekreációs walkingozás a Nordic Walking Debrecen Sportegyesület vezetésével
12:00 Erdővarázs túra a feltöltődére, lelki békére vágyóknak a Nordic Walking Debrecen Sportegyesület vezetésével
13:00 Kerékpáros szervezett túra a Sziget-kék - Velopark - Sziget-kék útvonalon az erdőn keresztül
14:00 Természetismereti vezetett túra a Nagyerdőn a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szervezésében
Regisztráció: https://forms.gle/yufaEkgUyw8cRjPv9

Színpadi programok:
10.00 Gymstic Heni erdei edzés
11:00 Üveggolyó – Reschofsky György koncertje
14.00 Bemutatkoznak a DE Könnyűzenei Intézet hallgatói
15.00 Szent Efrém Férfikar
16.00 Talamba Ütőegyüttes-koncert

10.00-14.00
SZIGET A SZIGETBEN - ZOO-KUCKÓ
Zoopedagógus vezetésével megismerkedhetünk sok-sok érdekes kisállattal: kéknyelvű szkink, királypiton, szakállas agáma, nagy sándorpapagáj, óriás ezerlábú. Várnak még ránk: reliktumok, rajzolók és társasjátékok.

10.00-17.00
KÉZMŰVES PORTÉKÁK ÉS ÍNYENCSÉGEK VÁSÁRA

10.00-17.00
TERMÉSZETTÁR játékos, ismeretterjesztő foglalkozásai

10.00-17.00
FUTURE OF DEBRECEN foglalkozásai a környezettudatosság jegyében

10:00 – 14:00
A NORDIC WALKING DEBRECEN SPORTEGYESÜLET vezetésével folyamatos bemutatók, kvíz, puzzle, kérdezz – felelek, ajándékoksorsolás, családi walkingozás.

10:00 – 17:00
HORTOBÁGYI NEMZETI PARK IGAZGATÓSÁG a Hajdúság-Dél-Nyírség tájegység Natura 2000 területekről szóló interaktív mobil kiállítása várja az érdeklődőket a hozzá kapcsolódó természetismereti játékokkal.

10:00 – 16:00
DKSI DEBRECENI KERÉKPÁROS SPORT ÉS SZABADIDŐS IFJÚSÁGI EGYESÜLET gondozásában kerékpáros ügyességi pályák és felvilágosítás kerékpáros közlekedés, valamint a kerékpár, mint sporteszköz témákban.

Október 12-13. Nagyerdei Stadion, Északi Rendezvénytér
I. DEBRECENI SOKADALOM
Ez az esemény az igazi tradicionális vásári hangulatot és napjaink igényeit, modernitását fúziónálja egyé. A hagyományőrzés jegyében olyan kincsekkel is lehet találkozni, amelyek a mai kor kívánalmainak is megfelelnek és ahol kicsik és nagyok is megtalálják a szórakozásukat.
Célja egy olyan vásár megszervezése, amely tiszteleg Debrecen város piactartási múltja előtt és bemutatja a város vásári kultúrájának színe-javát mégis a jövőbe mutató irányt képviselve megmutatja, miként tud a múlt, jelen, jövő egy egységben megvalósulni.
Mi várható?
- Több, mint 70 hazai kézműves és termelő kiváló, saját kezűleg készült portékákkal

- Több, mint 10 vendéglátós a hagyományos hazai és határontúli magyar konyha ételeivel
- Mutatványosok
- Népi játékok gyermekek számára
- Zene
- És az elmaradhatatlan sokadalmi hangulat!

Október 13. Nagyerdei Kultúrpark (4032 Debrecen, Ady Endre út 1.)
10:00-12:00 Madárkalács készítés
13:00-15:00 Madáretető készítő workshop: újrahasznosított anyagokból madáretető készítése – korosztálynak megfelelően
Feltétele: az Állatkerti belépő megváltása

Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.