A Cívis Értéktár magazin: a Debrecen Televízió helyi értékekkel és nevezetességekkel foglalkozó műsora.

A 2023.01.27-i műsor témái:

Tíz éves a Debreceni Értéktár. A helyi értéktár bizottságot a 2012-es Hungarikum törvény után alapították. Azóta gyűjti, őrzi a város szellemi és tárgyi értékeit.

►A téma továbbra is a megalapítása tizedik évfordulóját ünneplő Debrecen Értéktár. Köszöntöm a stúdióban Dr. Mazsu Jánost, a Debreceni Értéktár Bizottság elnökét, műsorunk szakmai tanácsadóját.

► Tudományos konferencia és verses séta – Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a költő debreceni emlékezetével indult az év a városban.

► Már több mint 300 köztéri műalkotás fűződik Győrfi Lajos szobrászművész nevéhez. A püspökladányi alkotó most egy Kölcsey Ferencről készülő kompozíción dolgozik, amit Nagyszalonta szívében fognak kiállítani.

► Több évtizedes recept alapján készítik a Tiszacsegei Halászcsárdában a korhely halászlét, ami most bekerült a Magyar Értéktárba, így ezentúl viselheti a kiemelkedő nemzeti érték címet.

Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.