Programok

Nagyerdő Hete 2022.
október 1-9.

2022. október 1. és 9. között Nagyerdő Hete címmel immár harmadik alkalommal kerül sor a debreceni Nagyerdő értékeit bemutató programsorozatra a Nagyerdő Társaság, a Debreceni Értéktár Bizottság, és számos más együttműködő partner szervezésében.

A rendezvény keretében sportprogramokkal, kerékpáros bemutatóval, tematikus sétákkal, természetismereti vezetett túrákkal, családi nappal, piknikkel, kiállításokkal, valamint Debrecen Zöld Értékei címmel nemzetközi szakmai konferenciával várják az érdeklődőket.

A programsorozat megvalósításában a Nyírerdő Zrt. Debreceni Erdészete, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár, a Nagyerdei Kultúrpark, a Debreceni Fotóklub, a Nagyerdő Társaság, a Természettár, a Friss Oxigén Alapítvány, a Debreceni Extrém Sport Egyesület, a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület, a Nordic Walking Debrecen Sportegyesület, a DE-BTK Konfuciusz Intézete, az Igazgyöngy Alapítvány, a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium, az Agóra Tudományos Élményközpont és a Médiacentrum Debrecen Kft. vesz részt.

2022. október 1.

09.30 Nagyerdő Hete megnyitó ünnepség és Oxigén Kupa Erdei Futóverseny
Helyszín: Debrecen, Nagyerdő. Versenyközpont (rajt és cél): 500 m-re a temető sarkától. (Köztemető 3-as számú kapu, körforgalom) befelé az erdőben.

09.30. Nagyerdő Hete megnyitó ünnepség
Köszöntőt mondanak:
Dr. Mazsu János, a Nagyerdő Társaság és a Debreceni Értéktár Bizottság elnöke
Áts László, Friss Oxigén Alapítvány elnöke

A bemelegítést vezeti: Kozák Luca magyar gátfutó, olimpikon
Közreműködik: a Sonus Ütőegyüttes

10.00 Oxigén Kupa Erdei Futóverseny
A futóverseny ideje alatt játszhatunk a Természettár Erdei levelek nagyméretű kirakóival, és a gyerekeknek szánt távon kihelyezett táblákon pedig, titkokat és érdekességeket tudhatunk meg az erdőről.
Nevezés: http://sportstopper.hu/sportido-web/

2022. október 3.

9.00 Vadásznap az erdei iskolában regisztrált csoportok részére
Helyszín: Debreceni Erdészet (4032 Debrecen, Kartács utca 25.)
Regisztráció: agnes.barna@nyirerdo.hu

17.00 „Az én Nagyerdőm” című Fotópályázat megnyitója a Debreceni Fotóklub gondozásában
Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár

17.00 A Természettár A sün és a mókus című kiállításának megnyitója
Helyszín: Méliusz Juhász Péter Könyvtár
A kiállítások október 31-ig tekinthetők meg.

2022. október 4.

9.00 Erdésznap az erdei iskolában regisztrált csoportok részére
Debreceni Erdészet (4032 Debrecen, Kartács utca 25.)
Regisztráció: agnes.barna@nyirerdo.hu

2022. október 5.

9.00 Vadásznap az erdei iskolában regisztrált csoportok részére
Debreceni Erdészet (4032 Debrecen, Kartács utca 25.)
Regisztráció: agnes.barna@nyirerdo.hu

15.00 A Természettár "Otthon az erdőben" című kiállítás megnyitója
Helyszín: Borsos-villa
A kiállítást Dr. Barcsa Lajos alpolgármester nyitja meg. A tárlat bemutatja, hogy élnek a madarak az erdőben és mit tehetünk a védelmük érdekében.

2022. október 6.

9.00 Erdésznap az erdei iskolában regisztrált csoportok részére
Debreceni Erdészet (4032 Debrecen, Kartács utca 25.)
Regisztráció: agnes.barna@nyirerdo.hu

9:00 – 16.00 DEBRECEN ZÖLD ÉRTÉKEI – VÁROS ÉS A RENGETEG című nemzetközi szakmai konferencia
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (4032 Debrecen, Móricz Zsigmond út 6. Debrecen Botanikus Kert, Bejárat a Móricz Zsigmond út felől!)
Regisztráció: https://www.debreceniertektar.hu/civis-ertekor-klub/rendezvenyeink

2022. október 7.

A NAGYERDŐ EMLÉKNAPJA
9.00 Megemlékezés a védetté nyilvánításról és koszorúzás
Helyszín: a NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészetének (4032 Debrecen, Kartács utca 25.) udvarán, a Nagyerdő védetté nyilvánításának három emlékoszlopánál
Közreműködik: Bárdosi Ildikó népdalénekes és Molnár Miklós prímás, erdőmérnök
A nap programjai:

  • Kézműves bemutatók és foglalkozások (fafaragás és mézeskalács készítés)
  • 10.00, 12.00 és 14.00 órakor a Kuckó Művésztanya gyerekeknek szóló műsora
  • „Kiserdész leszek!” Kádár Ferkó fotószínháza. Erdész és vadászjeleneteket ábrázoló ponyvák előtti fotózkodás.
  • LEVÉLTITOK, a Természettár kiállítása
    A levelek a növények erőművei. Előállítják a nélkülözhetetlen oxigént, megkötik a port és élelmet biztosítanak. Megszámlálhatatlan mennyiségük alkotja a mezők lengedező tengerét, az erdők koronáját.
  • A MÉHEK VILÁGA, a Természettár kiállítása
    Egy méh élete átlagosan 40 nap. Ez alatt meglátogat több ezer virágot, és munkája gyümölcse 1 gyűszűnyi méz. A beporzás fő résztvevői, a mézkészítés mesterei most kiállításunk főszereplői, megismerjük világukat, mint igazi csodát.
     

A képet környezetkímélő módon, e-mailen továbbítjuk.

  • Íjászkodás a kiserdőben
  • Nagyerdő (papír)korona készítése és viselése
  • Vadászkutya fajtabemutató 9.30 és 13.00 órakor
  • A hajdúböszörményi Zöld Kör kitelepülése környezet- és természetvédelmi programokkal

Erdei iskolai programok gyerekek részére:

  • Tanösvénytúra
  • Népi játékok
  • Nagyerdő totó
  • Óriás társas – Erdőgazda, Mese társas
  • NYÍRERDŐ Zrt. filmjeinek folyamatos vetítése
  • Tölgykoszorús kötélhúzó verseny gyermekcsapatoknak, családoknak

A legnagyobb tanuló létszámmal megjelenő iskola 5 m3 tűzifa jutalomban részesül!
A programon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztráció: agnes.barna@nyirerdo.hu

2022. október 8.

NAGYERDŐ HETE CSALÁDI NAP A SZIGET-KÉKBEN
9.00 - 14.00 Nordic Walking Debrecen Sportegyesület: folyamatos bemutatók, óránként induló csoportok, vezetett walkingozások
Regisztráció: https://www.debreceniertektar.hu/civis-ertekor-klub/rendezvenyeink

10.00 a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület szervezésében szervezett túra regisztrációhoz kötötten a Sziget-kék - Velopark - Sziget-kék útvonalon az erdőn keresztül
Regisztráció: https://www.debreceniertektar.hu/civis-ertekor-klub/rendezvenyeink

10.00 Erdőkerülő séta a Sziget-kékben (szenzomotoros játékok, megfigyelések)
Program időtartama: 45 perc
Ajánlott életkor: 6 éves korig
Szervező: Kismaszat Élményműhely – Sziget-kék Tematikus Park
Regisztráció: szigetkek@zoodebrecen.hu

10.00-12.00 Vértelen vadászat indul óránként a Természettár vezetésével
Délelőtti családi program kicsiknek és nagyoknak, csapatban vagy egyedül érkezők számára is. Játsszunk egyet, és ismerjük meg a Nagyerdő állatait. Vadászhat mindenki korosztálytól függetlenül.
Regisztráció: https://www.debreceniertektar.hu/civis-ertekor-klub/rendezvenyeink

11.00 Az erdő kincsei – kézműves foglalkozás a Sziget-kék Tematikus Park gondozásában
Program időtartama: 1 óra
A program ingyenes.

11.00 - 11.05 Liu Yonghan kínai citera (guzheng) játéka, közben Wang Zaijun kínai nyelvtanár Tai-chi bemutatója
11.05 - 11.15 Wang Zaijun workshopja: tanulj velem Tai-Chi-t
11.15 - 11.20 Feng Xueying teaceremóniája és Wang Jie kínai táncbemutatója hagyományos viseletben
11.20 - 11.30 Wang Jie workshopja a kínai tánc alaplépései és mozdulatai, magyarul tolmácsol Wang Panqi, kínai hallgatók hagyományos viseletben kínai teát osztanak

11.30 - 12.00 Kötélhúzás kínai módra, nevezés a helyszínen 7 fős csapatok részére
Moderátor: Wang Panqi

13.00 a DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület szervezésében szervezett túra regisztrációhoz kötötten a Sziget-kék - Velopark - Sziget-kék útvonalon az erdőn keresztül.
Regisztráció: https://www.debreceniertektar.hu/civis-ertekor-klub/rendezvenyeink

14.00 Természetismereti vezetett túra a Nagyerdőn a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága szervezésében
Indulás a Nagyerdei Stadion Északi Rendezvényterétől
A kirándulók információt kapnak az őszi erdőben látható élővilágról, a terület természeti értékeiről, erdőtípusairól, de a természetszerű erdő fenntartásának nehézségeiről is. (táv: 6 km, időtartam: 3-4 óra)
Regisztráció: https://www.debreceniertektar.hu/civis-ertekor-klub/rendezvenyeink

14.30 Petró Mátyás kínai tusfestés produkciója
Elektromos zongorán kísér: Ms. Peng Wanyun

15.00 – 17.00 Szabó Magda Lapozó
Meghívott vendégeinket a napokban megjelenő Plan All 2023 naplókönyvről és Szabó Magdával kapcsolatos olvasói élményeikről kérdezi Béres-Áfra Zsuzsa szociológus, az esemény moderátora. Porkoláb Gyöngyi társadalmi-kulturális mediátor immár második alkalommal alkotta meg a PlanAll-lal közösen azt a különleges határidő-és olvasónaplót, melyben Szabó Magda személyisége közvetít inspirációt számunkra.
Regisztráció: https://www.debreceniertektar.hu/civis-ertekor-klub/rendezvenyeink

15.00 – 17.00 Motívum-mozaik Szabó Magda világából
Szabadtéri közös alkotás az Igazgyöngy Alapítvány és Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium tanárainak vezetésével
Regisztráció: https://www.debreceniertektar.hu/civis-ertekor-klub/rendezvenyeink

2022. október 8.

09.00 - 16.00 A Sziget-kékben egész napos bemutatók és foglalkozások várják a vendégeket a bejárat mellett található szervezetek sátrainál.

9.00 – 14.00 Nordic Walking Debrecen Sportegyesület
Folyamatos bemutatók, óránként induló csoportok, vezetett walkingozások
9.00 – 13.00 Intenzív walkingozás
10.00 -13.00 Rekreációs walkingozás
10.00 - 13.00 Kismama és babahordozós nordic walking
10.00 és 12.00 Erdővarázs túra a feltöltődére, lelki békére vágyóknak

11.00 16.00 a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a Natura 2000 területekről szóló kisebb mobil kiállítás várja az érdeklődőket a hozzá kapcsolódó játékokkal a Sziget-kék-en.

09.00 – 16.00 DKSI Debreceni Kerékpáros Sport és Szabadidős Ifjúsági Egyesület

  • 10.00 és 13.00 regisztrációhoz kötötten szervezett túrák a Sziget-kék - Velopark - Sziget-kék útvonalon az erdőn keresztül.
  • kerékpáros ügyességi pályák
  • az információs sátorban felvilágosítás kerékpáros közlekedés és a kerékpár, mint sporteszköz témákba

9.00-18.00 DESE Extrém Sport Akadémia Debrecen Családi Nyíltnapja

A program a Nagyerdő Társaság és a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02279 azonosítószámú, Debreceni Zöld Érték-Tér: A Nagyerdő hete pályázat támogatásával valósul meg.

Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.