Békessy Béla, olimpikon vívó

A Magyar AC (Magyar Atlétikai Club; MAC) vívója volt. Kezdetben tőrvívásban versenyzett, de miután első nyilvános szereplésekor 1902-ben a Szegedi Vívó Egylet nemzetközi versenyén kardvívásban negyedik lett, kard- és tőrvívásban szerepelt. Az 1900-as évek elejének kimagasló tudású vívója volt, a magyar vívás nemzetközi tekintélye egyik megalapozójának tekintik.

1902-tőle hat egymást követő alkalommal megnyerte a magyar kardvívó bajnokságot. 1904-ben esélyesként indulhatott volna a nyári olimpiai játékokon; I. Ferenc József azonban a közös hadsereg tagjai számára megtiltotta a magyar színekben való versenyzést, így Békessy Béla és a szintén esélyes kardvívó honvédtiszt, Mészáros Ervin nem utazhatott el St. Louisba.

Legnagyobb sikerét 37 évesen érte el; az első olimpia, amelyen indulhatott, az 1912. évi nyári olimpiai játékok volt. A csapatversenyeken nem szerepelt, de mindhárom fegyvernem egyéni versenyén indult és kardvívásban a négyszeres olimpiai bajnok Fuchs Jenő mögött a második helyet szerezte meg.

A huszárságnál szolgált, legmagasabb rendfokozata százados volt. Az első világháborúban vesztette életét.

Sporteredményei:

♦ Valamennyi olimpiai eredményét az 1912. évi nyári olimpiai játékokon érte el.

♦ olimpiai 2. helyezett: kard egyéni

♦ olimpiai 7. helyezett: tőr egyéni

♦ olimpiai résztvevő: párbajtőr egyéni

♦ nyolcszoros magyar bajnok: kard 1902-1907; tőr 1905, 1906.



Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.