Hódos Imre, olimpiai bajnok birkózó

Hódos Imre 1928. január 10-én Hajdúnánáson született. Kálmánházán és Hajdúnánáson járt iskolába. 1942-ben Debrecenbe költöztek, ahol előbb a Református Gimnáziumba, majd a Kereskedelmi Szakközépiskolába járt. Elvégezte a Testnevelési Főiskola edzőképző szakát. Sportpályafutását tornászként, a nagy hagyományokkal rendelkező Debreceni Torna Egyesületben (DTE) kezdte.

Később rövid ideig a Debreceni Vasutas Sport Club (DVSC) labdarúgó szakosztályában focizott. Kerületi ifjúsági válogatottságig vitte. Az igazi sportága azonban a birkózás maradt. A Debreceni Munkás Testedző Egyesület (DMTE), majd a DVSC igazolt versenyzője volt. Nevelő edzői Tarányi Imre és Sipos László voltak. Az edzéseken hamarosan kitűnt kiváló fizikai adottságaival, képességeivel. Hajlékonysága, rendkívüli gyorsasága, ügyessége, kiváló reflexei kiemelkedő eredmények elérését tették lehetővé. Ifjúsági korcsoportban, majd a felnőttek között ért el bajnoki címeket kötött fogásban, légsúlyban.

♦ Magyar bajnoki aranyérmei: 1952, 1953, 1954, 1956, 1957, 1960, csapat 1953. években.

♦ Főiskolai világbajnokságokon dobogós helyezései: 1949, 1951, 1954.

♦ Az 1952-ben Helsinkiben megrendezett olimpián aranyérmet nyert.

♦ Az 1956-os melbourni olimpián légsúlyban negyedik helyezést ért el.

Hódos Imre életének nagy részét Debrecenben élte le és sikereinek nagy részét is debreceni polgárként aratta.

1989. április 23-án Debrecenben ragadta el a halál. A város díszsírhelyet adományozott a neves sportcsillagnak.



Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.