Szabó Magda, író, drámaíró, műfordító

1917. október 5-én született Debrecenben, 2007. november 19-én hunyt el Kerepesen. Érettségi vizsgáját 1935-ben tette le Debrecenben, 1940-ben a debreceni egyetemen szerzett latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. Ugyanebben az évben kezdett el tanítani is: két évig szülővárosában.

Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozzák meg számára a szélesebb körű ismertséget. 1959-től szabadfoglalkozású író. Sorra követik egymást művei, melyekben a lélektani regények hagyományait is hasznosítva formálja meg jellegzetes alakjait. Önéletrajzi ihletésű munkái az Ókút (1970), valamint a Régimódi történet (1971), melyekből nemcsak az alkotásban szemléletét formáló gyermekkori hatásokról kaphatunk képet, hanem érzékletesen, kordokumentumként is hitelesen számol be a korabeli Debrecen múltjáról és mindennapjairól is.

1985-től öt éven át a Tiszántúli Református Egyházkerület fő gondnoka és zsinati világi alelnöke.

1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává, 2001-ben a Miskolci Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták.

2003-ban elnyerte a Femina francia irodalmi díjat Az ajtó című regényért.

Az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt, Debrecen városának díszpolgára.

A mostani Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában (akkor Dóczi Leánynevelő Intézet) tanult, itt érettségizett. 'Ókút' és 'Régimódi történet'-benhitelesen számol be a korabeli Debrecen múltjáról és mindennapjairól is. Történelmi színdarabjai közül a Kiálts, város! (1971) szintén Debrecen múltját jeleníti meg.

A Debrecen Televízió Holtig haza címmel készített portréfilmet Szabó Magda, íróról, drámaíróról, műfordítóról.

A film itt megtekinthető:



Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.