Déri György hagyatéka

A gyűjteményi sokrétűségéről és gazdagságáról ismert debreceni Déri Múzeum a vidék egyik legsajátosabb és leggazdagabb múzeuma. Ezt a sajátos helyzetét azok az adományok és  hagyatéki kollekciók - Löfkovits Arthur,  Déri Frigyes, Déri György, Déri Györgyné,  Szomolányi Elemér, Holló László, Oláh Gábor, Juhász Géza, Sarló gyűjtemény stb.  -  alapozták meg, melyek csaknem végég kísérték a múzeum eddigi történetét. Déri György néprajz-népművészeti hagyatéka ezen adományok körében is különleges helyet foglal el, kollekciója Debrecenbe kerülése 1938–ban még inkább megerősítette a debreceni múzeum sajátos helyzetét.

Déri György (1863 – 1946)  tüzérezredes bátyja, Déri Frigyes nemes, adományozó gesztusát követte, amikor  Debrecen   városának és múzeumának ajánlotta fel "hazafias" néprajzi gyűjteményét. Ez a gyűjtemény is tudatos gyűjtőmunka eredményeként jött létre magába foglalva a Kárpát-medencében élő népek, népcsoportok életére, kultúrájára jellemző sajátos és különleges díszítésű tárgyakat.

A nagy ritkaságszámba menő, pótolhatatlan, különleges egyedi értékeket  is tartalmazó, nem egy, igen korai, XVII - XVIII. századi tárgyat is magába foglaló gyűjteményt Debrecen városa önálló múzeumban, a Déri György Néprajzi Múzeumban mutatta be 1941. szeptember 1-től a Déri Múzeum mellett lévő, egykori Gazdasági Akadémia épületében.  A rendkívül impozáns és tárgy gazdag kiállítás - melynek gerincét a tájegységenként felsorakoztatott komplex viseletek adták, s ezeket egészítették ki az életmódra is utaló egyéb, reprezentatív tárgyi anyagok - méltán került az országos érdeklődés homlokterébe.

Sajnos Debrecen második múzeuma nem élhette sokáig a maga önálló életét. A kiállításnak helyet adó épületet 1949-ben iskolai célokra át kellett adni, így a lebontott kiállítás a Déri Múzeum központi épületébe, annak raktáraiba került. Helyszűke miatt ezt a páratlan gyűjteményt azóta csupán időszaki kiállításokon láthatta az érdeklődő közönség. Nem egy alkalommal határainkon túl, sőt a tengeren túl is megcsodálhatták azokat. A szakmai kutatások számára ugyanakkor mindenkor elérhető gyűjteményi anyag számos, a Kárpát - medence népművészetét bemutató feldolgozás nélkülözhetetlen részévé vált.

A Déri György-féle néprajzi-népművészeti kollekció már egy igen gazdag helyi vonatkozású néprajzi gyűjteményt gyarapított tovább és tett a Budapesti Néprajzi Múzeum után az ország második leggazdagabb néprajzi gyűjteményévé.

 

Határozati szám: 32/2014

Kategória: kulturális örörkség



Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.