Tarsoly Andorné, hímző népi iparművész

Tarsoly Andorné, hímző népi iparművész

Tarsoly Andorné /Nagy Ibolya/ 1954-ben született Berettyóújfaluban. A püspökladányi Karacs Ferenc Gimnázium és Szakközépiskola francia–női szabó szakán érettségizett. A hímzés világával már ekkor megismerkedett, Kovács Józsefné szakoktatónak köszönhetően.

1972-1986-ig a debreceni Kötöttárugyárban dolgozott az oktatás területén, majd 1986-2013-ig a Könnyűipari Szakközép- és Szakiskolában, nyugdíjba vonulásáig. A népművészet iránti szeretetét igyekezett átadni tanítványainak.

2000-ben Népi játék és Kismesterségek oktatója képesítést szerzett, mint kézi-gépi hímző.

A 2000-es év igen mozgalmas volt, hiszen ebben az évben bízták meg a Homokkerti szakkör vezetésével, amit nagy lelkesedéssel és szakmai hozzáértéssel végez. Ettől az évtől tagja a Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesületnek, a Bihari Népművészeti egyesülethez csatlakozott 2017-ban valamint alapító tagja a Cívis Hagyományőrző Népművészeti Egyesületnek. Tanulói több Országos Ifjúsági Népi Kézműves pályázaton részt vettek, amely során több I. díjat kaptak hímzés közösségi kategóriában.

”Hajdú-Bihar Megyei Minőségi Termék” védjeggyel, valamint Mester remek díjat, illetve ”Hajdú-Bihar Megyei Kitüntetett Minőségi Termék” védjeggyel rendelkezik.

2015 tavaszán a VI. Országos szűr-, szűrrátét készítő, szűcshímzés és nemez pályázaton való kiemelkedő szerepléséért a Kézműves Alapítvány Nívó díja elismerésben részesült.

Az általa vezetett hímző csoportok:

Homokkerti Nefelejcs Kör

Tégláskerti Öltögetők

Debreceni Gránátalma Hímző Kör.

Ezek a csoportok a 2015/16-os év folyamán különböző díjakat nyertek el.

A Békéscsabai textiles pályázaton Kiemelt I. díjban részesült a Csángó hímzés újszerű feldolgozásáért.Első Népművészeti szalon„ KÉZ-MŰ-REMEK kiállításában az úri hímzéses terítői voltak láthatóak. Az AMKA pályázati kiállításán és Magyar Kézműves Remek pályázat kiállításán Tarsoly Andorné alkotásai is láthatóak voltak.

A Kárpát-medence hímző kultúrájáról számos előadást tartott az ország különböző pontjain és határon túl, elsősorban Székelyföldön. A Népművészeti Egyesületek Szövetségében a hímző szakmai bizottságlelkes, tevékeny tagja.

A Csángó népcsoport kultúrájának jobb megismerése céljából Gyimesbe Hidegségre, a Kárpátokon túlra Moldvába, Klézsére majd a legkeletibb magyar lakta településre, Lábnyikra is eljutott. Tavaly a Barcasági csángók népi kultúrájával ismerkedett a Hétfalusi Csángóknál.

HUNGARIKUM pályázatban a Hagyomány a divatban - viselet másként; a Kárpát-medence hagyományos öltözetkultúrájának, valamint népi kézműves értékeinek megőrzése, népszerűsítése, alkalmazásuk a mai öltözködéskultúrában pályázaton sikeresen vett részt.

2018-ban a Komádi hímzéssel készült gyermekruhákkal.

2019-ben az „Elfeledett magyarok hagyománya újra öltve” címmel a Moldvai csángó öltözettel.

2020-ban a Békéscsabai textilespályázaton a Szilágysági gyűjtőúton megismert alapanyagok és motívumok felhasználásával készült alkotásaival díjazásban részesült.

A Homokkerti Nefelejcs Hímzőkör és a Tégláskerti Öltögetők csoportjával a Furtai hímzés feldolgozásával szintén díjazásban részesültek.

Tarsoly Andorné a Cívis hagyományőrző Népművészeti Egyesület elnöke.



Kérünk, hogy az optimális felhasználói élmény érdekében fogadd el a sütiket. Infó itt.